N. Mészáros Júlia

PÉTER Ágnes önálló tárlata – megnyitóbeszéd

Velence, 2019

Biztos vagyok benne, hogy a jelenlévők közül mindenki pontosan tudja, kicsoda Péter Ágnes, és mi mindennel foglalkozott a művészete mellett ez idáig, Egy ilyen kerek évfordulón (70 éves a művész) azonban mégis helyénvalónak érzem, hogy bővebben is szó legyen valamiféle életmű-összegzésről, Péter Ágnes alkotótevékenységének és művészetszervező, valamint oktatói munkásságának a bemutatásáról, és arról az elképesztő mennyiségű munkáról, amit a magyarországi művésztelepekért tett.

A budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban érettségizett. 1978-ban Somogyi József tanítványaként szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán, majd nyert két év mesterképzést.
Az 1980-as évek közepétől 26 egyéni kiállítása volt és közel 200 csoportos tárlaton vett részt, többek között a pécsi Országos Kisplasztikai Biennálé, a Soproni Országos Érem biennále, a FIDEM nemzetközi éremművészeti kiállításai, valamint a Szobrászrajz Biennálé és a Miskolci Grafikai Biennálé rendszeres résztvevője, többszörös díjazottja.
1986-tól 36 nemzetközi és hazai művésztelepen vett részt: Siklóson, Mezőtúron, Nyíregyháza Sóstón, Dunaújvárosban, Salzburgban, Győrben, Grafenschlagban, Zalaegerszegen, Tatabányán, a LEDA digitális alkotóműhelyein, Regensburgban, Kecskeméten, Dunaszerdahelyen, Székesfehérváron, Kecskeméten, az indiai GOA festészeti művésztelepen, Miszlán, Noszvalyon és az Alternatív Textil Symposionokon, legutóbb pedig Japánban, Tsukuba városban az Artist Residency programon..

Az 1980-as évek második felében kapcsolódott be a művésztelepi szervező munkába. 1988-tól az Országos Symposion Találkozók szervezője, a Nemzetközi Fény Symposion egyik alapítója a Kepes Központban (1993), ő volt az első két Fény Symposion egyik főszervezője (1994, 1996). A Kepes Alapítvány egyik alapítója. A Symposion Alapítvány alapító elnöke, a Symposion Társaság alapító- és vezetőségi tagja (1990-2006), 1994-től a Képző- és Iparművészeti Társaságok Szövetségének az alelnöke. 2001-2002-ben az Európai Művészek Tanácsa vezetőségi tagja, 2006-ban meghívott tagja. 2006-tól alapítója és főszervezője a Nemzetközi Velence-tavi Symposionnak. A Symposion Újság és a Symposion évkönyv (1991–2006) szerkesztője, főszerkesztője volt. Alapítója a Magyar Szobrász Társaságnak, a Szinyei Társaságnak, a Folyamat Társaságnak, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége érem és szobrász szakosztályának, valamint a Magyar Szobrász Társaságnak. 2014-től tagja a Magyar Elektrográfiai Társaságnak.

Több nagyszabású, szintetizáló jellegű tematikus kiállítást szervezett, szakmai programokkal kísérve (Káosz és Rend – Vigadó Galéria, 1999; Ma-tematikus – Pest Center Galéria, 2001; Meditáció – Olaszliszka; a Nemzetközi Velence-tavi Symposion kiállításai és könyve, FUGA, 2016. Társkurátora volt a MODEM-ben rendezett természetművészeti kiállításnak, Debrecen, 2016 és a Symposion Társaság és Alapítvány 25 évét bemutató tárlatnak, Műcsarnok, 2017 stb.).

Oktatói tevékenysége: 1993-2000 Teleki Blanka Gimnázium, Budapest (rajz, mintázás); 2000 Pázmány Péter Tudományegyetem (vizuális kommunikáció); 2003-2004 Pécsi Tudományegyetem, Művészeti kar (fémszobrászat); 2005-2014 Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár (rajz, festés, mintázás); 2007-2014 Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ, Szombathely, főiskolai docens (rajz, festés, plasztika, formatan, kreatív gyakorlatok, kroki, tárgyábrázolás, land art projekt).

1990-ben római ösztöndíjas, 1996-ban és 1998-ban Ludwig ösztöndíjas, 2008-ban Hungart ösztöndíjas volt. 10 biennálé díjazottja, 1997-ben Szobrászkoszorút nyert, ugyanebben az évben Munkácsy-díjat, 1998-ban Simsay-díjat kapott, 2015-ben Fejér Megye Vörösmarty-díjasa, 2019-ben Velence város díszpolgára. Számos műve látható magyarországi közgyűjteményekben, valamint 20 alkotása hazai köztereken.

Péter Ágnes nagyméretű kerámia- és fémszobrokat, objekteket, installációs műveket, továbbá bronz kisplasztikákat, érmeket, rajzokat, komputergrafikákat, videó munkákat készít. Installáció munkái már a kezdetektől megelőlegezik a mostani land art alkotásait, legújabban pedig textillel kombinált fémreliefeket alkotott.
Mint alkotó, rendkívül sokoldalú, tele eredeti ötletekkel, holott művészete nagyon koncentrált és rendkívül következetes. Mint szobrász, klasszikus képzésben részesült, így szakmailag igen kiválóan felkészült, de szeret kísérletezni, új anyagokat beépíteni a műveibe. Leggyakrabban hagyományos fémmegmunkálási eljárásokat, bronz műveinél viaszveszejtéses eljárást alkalmaz, de installáció műveiben a fény átszellemítő erejére és szimbolikus jelentésére épít, hasonlóképpen a természetművészeti témájú komputergrafikáiban is.

Az acélszobrászat területén eredeti felületmegmunkálási módszert fedezett fel művei transzcendens mondanivalójának a kifejezésére, amit azóta több művész is az eszköztárába emelt.
Kisplasztikáiban a legősibb jeleket használja és gondolja újra, helyezi újabb- és újabb kontextusba. Leggyakoribb motívuma a négy őselem és a szimbolikus jelentésben gazdag elemi geometriai formák: a kör, a négyzet, a kör, az ellipszis, a háromszög és az X. Emellett ornamentális motívumokkal is dolgozik, melyekkel a kozmikus világot jelképező téri kontextusokat teremt. Ezeket rendszerint a tengelyeik mentén osztja fel, csúsztatja el egymástól, illetve kombinálja, vagy átvezeti egymáson és megsokszorozza, tükörszimmetriákat teremtve. A téri idomok közül a nagyon hegyes gúla, és azok derivátumai a leggyakoribbak nála, idiómákat alkot belőlük: csónak, torony, kapu.
Bővebb értelemben a vertikalitás az, ami igazán jellemzi Péter Ágnes életművét, emellett az ezt kiegyensúlyozó vízszintes irányultság is az alaptémái közé tartozik. Egyik legszebb példa rá a monumentális gébárti kapu (Víztermészet). A műben rejlő dinamika és a forgó mozgások, sugárzások, delejes áramlatok, maga az alakulás az, amelynek formai, és tartalmi kérdései foglalkoztatják.

Fő témája a világ belső rendje és a kozmikus egész teljessége. Kontrasztos elemekkel dolgozik, fényes és matt, rozsdás és polírozott, rücskös és sima, geometrikus és organikus mozzanatokból építi fel filozófikus mélységű üzeneteit.

Péter Ágnes alkotásait szemlélve arra kényszerül az ember, hogy intuitíve élje át a művész mondanivalóját a világ egységéről, teljességéről, a kozmikus világ-egész tökéletességéről, a dolgok, jelenségek lényegéről, összefüggéseiről. Műveivel megszólít, gondolkodásra, érzelmek, érzések, emlékek, tapasztalatok átélésére és tudatos rendszerezésére ösztönöz bennünket. Az erő, az értelem és az érzelem harmóniája árad belőlük, amely magával ragadja azokat is, akik nem kívánnak elmélyülni a jelentések megfejtésében. Ilyen munka az átütő erejű acélgrafikaként, egyúttal transzplasztikus fényábraként is értelmezhető Transzcendens szimmetria című acél relief-sorozat, melynek darabjain a felület csiszolásához változtatott sebességű és irányú különös térré mélyülő fényrajzokat teremt, új dimenziókat kelt életre.

A Győrben, Székesfehérváron, majd Pécsett is kiállított Az Egy, A Kettő, A Három című rajzsorozata mutatja, milyen következetes az alkotói gondolkodás az eltérő műfajokban készített munkái mögött. Elemi formái nem absztrakciók, hanem megtapasztalt igazságokat, törvényeket közvetítenek, és erők, kiegyenlítődések folyamatait teszik láthatóvá. Egyúttal szoros kapcsolatot teremtenek egymással, mint a régebbi fém-, majd a papír alapú, és a mai fotó alapú komputergrafikái, vagy legújabb természetművészeti és acélt, textilt párosító munkái. Utóbbiak is sorozatokat alkotnak, de külön-külön is közvetlen érzékenységgel realizálják a művész vízióit.

Péter Ágnes művészete nem utal valamire, hanem értelmez és épít. Ahogyan Paksi Lehel Endre írta róla, a művész visszafejti az alapelemekig a világ jelenségeit és a róluk szerzett egyéni tapasztalatait, egészen a számokig. Így pl. a négynek a négy őselem ad egyéni értelmet, melynek előzménye az 1995-ös Őselemek-sorozat.

Művészete elválaszthatatlan a tudományok iránti érdeklődésétől. A megfelelések elve mellett a Bakos József előadásain megismert „szent” geometrián és a Kabbaláról szóló forrásokon keresztül tette próbára és szilárdította meg a saját meglátásait, de a Whitehead- féle folyamatfilozófiában, az erre is épülő wilberi integrál pszichológiában és a Karsai Gábor-féle filozófiai ökológiában is talált impulzusokat.

Az Erők I-VI. című rajzsorozatában konkrét előképe van: egy álom során bejárt hely, melynek rekonstrukciós kísérletei a sorozat rajzai. Nemcsak a szemlélődő- elemző, hanem a kinyilatkoztatásszerű gondolatok forrásaira is épít.
Legkedveltebb anyagai a hagyományos (viaszveszejtéses) bronz, a vas és az acél. Ezen kívül sómázas kerámiát, viaszt, ólmot, helyben talált természetes anyagokat – kőzetet, követ, szalmát, üveget – és az ultraviola fényt gerjesztő fényport is találunk az általa használt anyagok között. Technikái döntően építő, és kevésbé mintázó vagy faragó szobrászi eljárások, továbbá a szabadkézi rajz, a sokszorosított és számítógépes grafika, a fotográfia és a video készítés. Installációiba irányított, olykor programozott fényforrásokat is beépít.

Az ipari megmunkálás mellett az enyészet mintáit is magukon hordó nyersanyag- felületekkel is él, vagy mint éremművészetében, a megdermedő viasz spontán formáiból olyan érmeket alkot, amelyekben a viasz válik főszereplővé a műben. A már említett öntés, mintázás, és a csiszolt vagy tükörsima polírozás mellett a legtöbbször hegeszt és installál.

Egyes alkotásaiban a plazmavágó által keletkezett fémolvadék-folyásokat is megtaláljuk, illetve beleépítette műveibe a meleg hengermű hibás működésekor keletkező, szintén a gigantikus erők nyomására fölgyűrődött lemezanyagot is. A véletlennel is teremtést modellező, formaalkotó technikákkal rokon az, ahogyan elektrográfiái készítésekor az egymással fizikai kapcsolatba nem hozható dolgokat ábrázoló rétegeket emeli közös interakcióba, hogy az összeadódásokból, két elem vagy mozzanat áthatásából egy harmadik értelmezést mutasson fel. A talált formák kisajátítására példa egyes érmein a nyomtatott áramkörök lenyomata.
Péter Ágnes különösen ügyel arra, hogy a csiszolt krómacél felület mindig elemelkedjen az állandó, vagy ideiglenes hordozójától, így a lemezből kivágott, optikailag erősen modulált tárgyaknak lebegő megjelenést biztosít, vagy, mint legújabb munkáin, eleve hajlított elemekkel dolgozik. Ugyanez az elv visszatér a pauszra nyomott sokszorosított grafikáinál is, ahol az elemelkedés és az ez által keletkező árnyék játéka is része a műnek.
Péter Ágnes művészetét az intellektuális töltet, a felfedező – értelmező– továbblépő attitűd jellemzi. Mint valami „új misztika”, a transzcendentális realizmus az, amit alkotóként művel. Noha a geometria lépten-nyomon jelen van művészetében, alkotásaival legtöbbször világokat köt össze, új mitológiát teremtve a nyugati agy – vagy és a keleti is – is világértelmezések szintetizálásával.

Péter Ágnest az összemberi igazságok érdeklik: a szabályos rend törvényszerűségeit emeli ki az organikus spontaneitásból.

Az 1986-os Siklósi Kerámia Szimpóziumon készült Mitikus objekt című, kültéri installációjában lelt rá arra az útra, amelyen azóta is halad. Ez a mű egy emberi bejárásra tervezett, apró „szent liget” tájléptékű szakrális építészeti rendszerének a kvázi-makettje. Lényege: a bennünk lévő teljességek kívülről való megtapasztalhatósága – s ez minden munkájának a legfőbb tartalma is. Példa rá az 1996 körüli Tűz, Torony vagy Sátor című bronz kisplasztikái, amelyek szintén szintekre tagolódó építmények makettjeinek tűnnek.
Az általa vizsgált erők (és világok) attól érdekesek, hogy bámulatosan sokfélék, ahogyan egymásba alakulnak, s amilyen alkatrészekből, anyagokból adódnak össze. A fő irányt az univerzalizmusra való törekvés jellemzi: a régen tudott, meg nem kérdőjelezett, igaz tartalmak restitúciója a kortárs közösség közterein keresztül, a köztudatba. Ennek legbeszédesebb példája a Fény X című alkotása. A négyzet – azaz eleve a négy, mint értelmes, nem mennyiséget, hanem minőséget képviselő szám – az anyagi teremtett világ képe. Ezen belül rajzolódik ki az Egy képe, a kör, mint spirituális, azaz antimateriális elemet is magába foglaló forma.

A Tér – Idő – Génjelek című alkotásában, melynek padlón megjelenő része kimondottan földszerű anyagból, homokból készült, a négyzet, valamint annak tagolása szerepelnek benne; a függőleges, falra installált rész pedig tisztán fém elemekből áll. Itt jelenik meg csak a kör, négy markánsan elkülönülő képe: felső, alsó, jobb és bal csomóponttal, más-más alakban. A felső elem tükröző kúp, mely lefelé irányul, ezzel szemben az alsó elem csiszolt és homorú, mely fölfelé irányul.

Hasonló jellegű élményt nyújt a dunaújvárosi szabadtéri szoborparkban álló Közösség c. szobra. Ezt három nagyon hegyes, háromszög alapú gúla acél kontúrja, ha úgy tetszik, a gúla ideája alkotja, melyben vas kitöltések vannak, amelyek egy nem euklideszi geometria szerint konvergáló, képzeletbeli középtengelye felé összehajlanak. A kitöltések kifelé zárt síkú oldalakkal rendelkeznek, befelé pedig az ipari henger által fölgyűrt, vagy a tűzzel roncsolt formáikat mutatják. A három gúla lehet egyszerre Egy.

Ugyanez a konvergálás a vezérmotívuma az 1997-es Csónak című kisbronz plasztikájának, ahol egy megdermedt viasz-kollázs (mint motívum) körül, egy nagyon karcsú kúp képzeletbeli befoglaló alakját sugalló dárdák közös pont irányába rendeződnek.

A Fészek Galéria Herman-termében bemutatott Fényinstallációja (1994) a Fény X és a Közösség c. műveihez képest további mozzanatot tartalmaz: itt rövid séta közben bontakozik ki a mű a néző előtt, azaz a néző a mű körüljárásával egyfajta beavatás részese lesz. A mű részeként középen jelenik meg az első tökéletes forma, a kör, UV-reagens fényporból készített rajzolatban, amely egy oválist, majd e két forma vízszintes közös átmérőjét is magában foglalja. Három perces lefutású, programozott fény is vezeti a nézőt: belépéskor szokásos izzó fényben észleljük a fekete, a rozsdás vasakat, az ólom szalagokat, ezek fokozatosan elhalványulnak, közben középen, a legbelső UV-fény által gerjesztett fénypor felizzik a kör szeletein.

A világok, és a köztük való átjárás lehetősége sarkallja a művész tevékenységét, a kapukon keresztül egy másik világba való átvezetés, mely egy fotósorozatában, a Vízpermetre vetítés című műben direkt módon is megfogalmazást nyert. A világok közti átjárás része az is, amint különböző anyagokba, váltakozó minőségű közegekbe hatol be, azaz művein keresztül kalauzol el bennünket. Ezért használ közeli fotográfiákat az anyagról, s ezért anyagtalanítja el csiszolással a fémfelületet is.

Köztéri munkái esetében már a fejében elkészül a mű a legutolsó részletig és a teljes kontextusig. „Addig ültem, mászkáltam, míg rájöttem, mi az, amit az adott hely megkíván, vagy kiparancsol, mi az, amit meg kell tartani, és mi hiányzik még onnan.” Ezt követi az anyagra való alkalmazhatóság felülvizsgálata. „A szellem, az anyag, a technológia háromszöge mindig egy új dimenziót teremt.”

Mivel az erőket tanulmányozza, rendkívül fontos, hogy ezek minőségeivel is tisztában legyen, s rendszerbe foglalja. Tisztán erőket ábrázol a már említett grafikai sorozata mellett a Transzparens szimmetria I-IV. (1997) és az Áttetsző hengerek című sorozat (2001) is. Ez utóbbi a különböző világok közötti kapcsolatok áttételeit ábrázolja.
A vertikális beállítása a horizontális világba, különös töltettel jár. Ilyen a győri művésztelepen készült két kisplasztikája: az egyik kétharmad ferde gúlapalást-csoportból (Fehér elemek, 1993) a másik tömbből tűzzel levágott, tömör gúlacsoportból áll (Fekete elemek, 1993), valamint ide sorolható ennek monumentális, különálló háromszögekből készült verziója (Kapu, 1993) is. Itt föl- és leszálló áramlatok kereteit artikulálja a művész.
A győri nagyobb verzió (Kapu, 1993) egyik elemén egy fölfelé áramló mozgás által keletkeztetett organikus örvényeket jelenített meg a művész a vasfelületen, grafikus jellegű eszközzel. Ha ezt az elgondolást elfogadjuk, úgy ezeknek az erőfolyosóknak a sorba állítása képezi a kapupár-sorozatok beavató jellegét; sőt, maga az egyik Áttetsző henger, amelyben kisebb körök állnak egymás alatt, valójában az alaprajza egy ilyen progressziónak, ahol a vertikális tengelyek keltette horizontális, körkörös fluxusok egymásba folyatják erejüket.
A teremtés kezdeteit is szimbolizálni képes kozmikus érvényű őskorong, ős gyűrű sem véletlen, hogy rendre kozmikus, mégis emberi távlatú megfogalmazást nyer. Talán ebből a gyűrűből eredeztethető Péter Ágnes utóbbi években gyakran alkalmazott motívuma is, a tagolatlan vízszintes (fény)gyűrű, amelyet hol a Velencei-tó nádcsoportjai köré, hol az „üres” vízfelületre montíroz (Egység sorozat).

Péter Ágnes kinyilatkoztatásszerű inspirációs forrásokból való merítésére példa a Transzcendens szimmetria, és az Erőtér I-IV., ahol a fő motívum egy láthatatlan tengelyt körülölelő hengerszerű, forgó, több szintes alakzat (amit egy felső fénygyűrű tart), a katedrális-erdő metaforához hasonló, a szabadon növekő, kibomló kötegek képe. E művei azt az asszociációt is hordozzák, hogy az egykori hajlék köré új élet nő – fák –, amelyek hiányában rajzolják ki a már nem létező objektumot is.

Péter Ágnes a megismerés varázsát és félelmét, a vízen kalandozó ember veszéllyel teli életét, beavatási utat, elmúlást és újjászületést egyaránt jelentő mágikus formát, labirintust készített nádból, melyben a csónakos, a kalandor vagy eltéved, vagy megvilágosodik, és kivezető utat talál. Az ősi szimbolikus forma tiszta geometrikus szerkezete a sziget, menedék, meditációs hely, a végső egyszerűség, a természet és a kozmikus világ tökéletes rendje, és a természeten túli, az eszményi jelentésével gazdagodik.
A művész másik kiérlelt munkája a Vízlágyítás című alkotás, melyet vízbe merített plexilappal hozott létre. A víz, mint őselem, az anyagi világ kezdete és vége, fizikailag az alaktalanból egyenes vonalban kiemelkedő, áttetsző tömeg, számtalan szimbolikus jelentést nyer.
Teremtő és romboló ereje, csillámló, örök mozgásban lévő, illékony és áttetsző karaktere, tisztasága és mélysége, patakzása és elcsitulása a káoszból testet öltő rend, a keletkezés és eltűnés, a forma nélküli áramlás és a feszes felületté alakulás látványával társul, melyet az ugyancsak áttetsző plexi és a benne tükröződő ezernyi, finom reflexiórészlet fény-árnyék jelenségekkel, a mozgás pillanatképeinek megsokszorozásával és filozófiai tartalmakkal gazdagít.

A 2006 óta működő Nemzetközi Velencei-tavi Symposionnal a kezdetektől tudatosan törekszik arra, hogy bevigye a művészetet a velencei-tavi rekreációs településekre, részt vegyen a térség művészeti, kulturális, szellemi életében, és e falvakban a közösségmegtartó erő meghatározó tényezőjévé váljon.

A Velencei-tavi Symposion résztvevőinek közös, kreatív kutatási célja, hogy a természetben születő és meghaló alkotások valahogy fennmaradhassanak. Ezért az érdeklődők számára okostelefonra terveztünk egy olyan alkalmazást, hogy azok mindig elérhető látványosságok maradhassanak. Egy okostelefonos művészeti térkép segítségével a tájat bebarangolva, földön, vízen, nádasokban láthassák és ismerjék meg ezeket az itt született, de már a valóságban nem látható alkotásokat és ezt gyönyörű, ihletet adó térséget
Kiváló hazai és külföldi művészek részvételével színvonalas alkotómunka folyik itt. Az elkészült műveket a keletkezés helyszínén, virtuális térképen állítják ki, a természetművészeti műveket dokumentálják és sokféle kommunikációs stratégiát használnak széles körű megismertetésükhöz. Közülük a legmodernebb ez az okostelefonos alkalmazásra (Artsymposion AR APP) készített virtuális kiállítás, melyet a mostani tárlat résztvevői is végig járhatnak a kiállítótérben elhelyezett markertábla és QR-kód segítségével. Az AR APP még egy virtuális, 3D plasztikai csoportot is megjelenít a virtuális térben, az Augmented Reality menüpontból a Marker fölött szoborpark épülhet a szemünk előtt a térben.

A Kreatív Művészeti Műhely volt a Velence-tavi Nyári Játékok fesztivál egyik fő programja. Ennek sikere tette lehetővé, hogy megalapíthattuk a Nemzetközi Velencei-tavi Symposiont.

A többgenerációs részvételre épített fesztivál nagyméretű könyvek, 1×25 méteres tekercsképek, közösen életre kelthető óriás sárkány, képek és szobrok, installációk és hajtogatott hajók, objektek sokasága készült. A közönség bevonásával számtalan ötletes terv is született a környezet új, esztétikus és színes látványelemekkel, a vízen úszó szerkezetekkel való vonzóvá tételére. Utóbbi témát a művésztelep egyetemi kapcsolatai révén hallgatók is végig gondolhatták, akik víziszínpadot, a környék ritka madárfajait bemutató, meditálásra is alkalmas úszó szigeteket is terveztek.

A Symposion Alapítvány keretében a művésztelep/Symposion előadásokat tart, beszélgetéseket és művészeti konferenciákat, országos szimpóziumokat szervez, szorosan együttműködik a hazai művészeti egyetemekkel. A szimpózium módszer fejlesztésével, módszertani kutatótevékenységével és eredményei közzétételével valamennyi szintű oktatási intézmény számára új módszertani lehetőséget kínál a hatékonyabb művészeti képzéshez és a művészeti, esztétikai, környezeti neveléshez.

Bár a Velencei-tavi nemzetközi művésztelepen nemcsak természetművészeti alkotások születtek, ez az, az alkotói terület, amely teljes egészében a helyi adottságokra épül, és hosszú távú működést biztosít. Az itt dolgozó művészek a tóparti természeti környezetet és a helyi kultúra sajátosságait, jelentésrétegeit kutatják és dolgozzák fel, munkájukhoz a természet anyagait használják, amely eleve környezettudatos és többnyire hely-specifikus művek születését predesztinálja. A munkák megalkotásához a környező falvak jelenét és jövőjét is érintő, aktuális kérdésekkel, pl. településfejlesztéssel, a rekreációs lehetőségek bővítésével, az ipari háttérrel nem rendelkező falvak megmaradásához és fejlődéséhez szükséges, új perspektívát jelentő, és új kollektív identitást teremtő-erősítő ötletekkel foglalkoznak, helyi értékeket keresnek, mutatnak fel és teremtenek.

Péter Ágnes mondta, hogy a kör akkor kör, ha középpontja pont szemben van előttünk… Akkor a kör maga a fénylő nap. Az ellipszis lehet a kör levetülése is, vagy egy pálya rajza, de a lényege az, hogy kétfókuszú. A két fókuszpont között ott feszül egy vonal, A és B között és létrejön egy potenciális, feszültséggel teli tér. A változás elkerülhetetlen, áttol egy másik síkra. Ebben a folyamatban óriási erő van. Amikor Angyalföldön egy református templom hatalmas terének az átépítésére, berendezésére kaptam felkérést, meg kellett találnom az értelmét a tér minden egyes pontjának, ami a szertartást is segíti. A térben lezajló belső folyamatot és a hierarchiát követve, az Úr asztala, ami általában kör alakú (az ég is kör) itt mégis ellipszis alakú lett, két fókuszponttal. Ez indított el bennem egy több évre szóló kérdés-sorozatot. Ha magamban kitágítom a teret, egyre tágabbra, figyelmemet nem kerülheti el, hogy a Föld körül keringő Hold pályája sem kör. Az egyik gyújtópontjában van a Föld, no de akkor mi van a másikban? Az európai filozófia történetében csak egy igazság létezik, a „vagy, vagy” igazsága, a keleti filozófia ismeri az „is, is” igazságát. A külső és a belső világunk gazdagságát hogyan rendezzük össze működő rendszerré, vagyis „egy-ség” be. A valóságos fókusz és a virtuális párja közötti viszony hatalmas energiákat rejt, mire egyfokuszúvá válva találkozhat önmagával…

Péter Ágnes arról is nyilatkozott, hogy számára szobrászként a tér, a térben levés, és annak az érzékelése fontos. “Ha foglalkozom valamivel, akkor maga a viszonyrendszer izgat, hol vagyok, hogy áll az épület, a város… tudatosan – a „benne levés” indítja meg bennem a gondolatokat. Mi az, ami ott van, és mi az, ami hiányzik…” A következő nemzedéknek, generációnak, „a térben levéssel” lesznek feladatai – tudatosan, hogy erre hogyan látnak rá, hogyan harcolnak ők ebben a sokdimenziós térben. A számítógépes gyerekjátékok is erre edzenek. De azt látom, hogy az imaginárius és egyben valóságos térből nem merünk elmozdulni, félünk az ismeretlen terepen. Úgy viselkedünk, mintha csak egy-egy jól bevált sík és irány létezne. Miért is tanulnak a gyerekek művészetet – a művészet gyakorlása, egyúttal kihívás, életmód is – mert modellezi azt a helyzetet, hogy helyesen érzékelj valamit, indulj el egy ismeretlen úton – ismerd meg, ragadd meg, éljél vele, használd, változz – ők bátran, más utakon indulhatnak el, mint azok, akik ebből kimaradnak.

Amikor elkezdek dolgozni egy csoporttal, az alapokat kell tisztázni. Mik a vizuális nyelv alapelemei? Honnan indul egy pont, és hova érkezik meg? Annak ugyanis nincs vége a papíron. Alakuljon ki a kapcsolat az anyag, az alkotó és a néző között. Egy kép felületén mindennek helyi értéke van – írja Flusser A fotográfia filozófiájában. Máltán részt vettem egy konferencián, az Európai Művészek Tanácsának voltam egy ideig vezetőségi tagja. Ott találkoztam Edward de Bono agykutatóval, (Máltán született) a laterális (párhuzamos) gondolkodásnak az atyja. Egy különleges érvelési technikát hozott létre, a kreativitás módszertanát, (a művészi alkotómunkát megfigyelve) ami a Symposion-módszerre hasonlít. Abból indul ki, hogy A-ból B-be nem csak egy úton lehet eljutni, vagyis az új úttal hogyan lehet valamit újat létrehozni. Bono úgy hívja ezt a módszert, hogy „hat színes kalap” – minden szín alatt a gondolkodásnak csak egyik módját lehet gyakorolni. Ha a fejünkön ott a kék, akkor a keretekkel, a folyamattal foglalkozunk, ha a fehér, akkor csak információkat, tényeket sorolunk fel, ha a sárga, csak az előnyöket tárgyaljuk, ha a piros, akkor csak az érzésekről beszélünk, ha fekete a kalap, akkor csak a nehézségeket vesszük sorba, kritizálhatunk – ezt az érvelést szoktuk magunktól csinálni, de ez csak visszafog, viszont, ha a zöld van a fejünkön, akkor ötletelhetünk, jöhetnek a legképtelenebb javaslatok. A tervezéshez nem az kell, hogy azt csinálja az ember, amit megszokott, hanem hogy egy teljesen új nézőpontot lásson meg. Ha valamiért nem tudok A-ból B-be eljutni, akkor jön az újratervezés, és akkor egészen másképpen láthatom az addigi utamat, a világot. A gazdaságban sok pénzt nyernek a módszerével: már több tréning-vezetőnél is láttam, hogy használják. A logika, tudjuk, csak visszafelé működik. A kreativitás iránya az új irány. Ha egy csoporttal dolgozom, fontos, hogy a megoldásra váró feladatban feltétlenül legyen nekem is új, így lesz a kutatás izgalma közös.

P. Á.: A módszer nem ilyen egyszerű. A kiállítás elején lévő régebbi rajzaim, firkálások, erős és motorikus mozgással indítják el a belemerülés folyamatát. Az ösztönös és a tudatos lépések váltják egymást építő, romboló, újraépítő fordulatokkal addig, amíg a belső kép feléled…
A szobrokban állandóan ütköztetem a tiszta, az éles, a fényes és a rozsdás anyagokat, a kemény és a lágy formákat, olyan ez, mint a természet maga. Az egyik acél mintázat pl. kifejezetten táj mintázatú. A fotókban is ott vannak ezek az feszültséggel teli elemek, van kontraszt a nád és a fénygyűrű között.
Hagyományos, erős képzést kaptam. De mindennél jobban izgat maga a tér, kívül, belül, még az anyagon belül is. A krómacél lemezeket úgy csiszolom fel, hogy azok a megfelelően irányított fény hatására nagyon mély térrétegeket jeleníthessenek meg. Titokzatos világokat tartalmazó dobozokká válnak, időkapszulákká vagy konténerekké. A képzett, a virtuális térbe beleláthat a néző, mellette elhaladva egyre több réteget érzékel vagy lát meg. Vonzza a szemét a megnyíló terekben a mozgás, és érdekli a megfejtés játékos lehetősége. Távolabbról a sarokcsiszoló firkaszerű nyomát valóban rajzként érzékeljük, a rajzot végül térként. Mert időt és mozgást adunk hozzá akkor, amikor belemerülünk. A csiszolt firka pedig egy hihetetlenül gazdag, gyors és kifejező grafikai jel.

Amikor a Tér Idő Génjelek című munkámat készítettem, az érzékelést és a mintákhoz való viszonyunkat kutattam. Képzeletünk néhány közös, ősi mintázat segítségével dolgozik, miközben persze az agyunk rengeteg idegsejtet működtet. Ez az agytörzsben levő központ, amely szinkronizálja az agykérget, minden egyes emberben kultúra-függetlenül ott van, agyi hullámtevékenységeket generálnak, memórianyomokat hoznak létre. Ilyen mintázat például a pont, a vonal, az x, a spirál stb. Az ember ezeket a mintákat használja jelekként, ezekkel irányítja, segíti az életét, alakítja ki belső világát. A művészetre nevelés segíti a mintázatok gazdag tartalommal való gyakorlati feltöltését. Kiállításomon látható egy munka, egy fénypor- és homokinstalláció, ahol a gerjesztett fény, a milliónyi kis izzó fénypont is egy egyszerű, kereszt szerkezeten nyugszik.
Mindig folyamatban élünk. Az utóbbi kiállításaimat egy-egy témára szőttem (Fényedények, Vízlágyítás és most az Ellipszis terében). Ennek a bejárható (1000 négyzetméteres) területnek a témája valójában maga az érzékelés. De ha valaki csak a tárgyakat nézi, akkor csak a tárgyakat látja…

Elhangzott: Velence, 2019. december 14.

Transzcendentális realizmus

Péter Ágnes műveit szemlélve arra kényszerül az ember, hogy intuitíve élje át a művész mondanivalóját, amely egyszerre szubjektív lét-interpretáció és a világ egységéről, teljességéről, a dolgok, jelenségek lényegéről, összefüggéseiről alkotott belső képzet, ugyanakkor titokzatos jelrendszer, amely ősi vagy eljövendő kultúrák töredékekben fennmaradt totemjeire, megsejtett emlék műveire emlékeztet, ismeretlen erők megsejtésére késztet magasabb szellemi tartalmak megértésére szólít fel, egyszóval megszólít és gondolkodásra, elhomályosult érzelmek, érzékek átélésére ösztönöz.

Péter Ágnes műveiből az erő, az értelem, és az érzelem mágikus harmóniája árad. amely magával ragadja azokat is, akik nem kívánnak elmélyülni a jelentések megfejtésében.

A művész, akár a filozófusok, fogalmi szférában gondolkodik alkotás közben. Szobrai univerzális ideákat testesítenek meg, amelyek azonban az ideálison túl közeli és távolabbi transzcendens valóságra irányulnak. Rejtett tulajdonságokat, minőségeket, törvényeket kutatnak, jelenségeket értelmeznek, kultikus tereket, misztikus erőket idéznek.

Az alkotás során Péter Ágnes a valóságból kiemelt gondolkodási tárgyat elemi formákra, geometrikus keretekre, téri alakzatokra és organikus szimbólumokra egyszerűsíti, jelekké absztrahálja, majd visszahelyezi abba az összefüggésbe, amelyből eredendően kiemelte. A visszahelyezés több lépcsője a művészi gondolkodás változását- lásd alkotói periódusok- jelzi: plasztikai rendszereket, a létezés minden mozzanatát átható, egyetemes érvényű törvényeket rendszerbe foglaló plasztikus meditáció képeket.

Formai sajátosságokat tekintve az előbbieknél kiemelt jelentősége van a tudatosan szabálytalanná tett – elsősorban geometrikus – formáknak, az ipari anyagok, fémek nyers, durva rozsdás és géppel megmunkált felületek együttes használatának és a szabályos keretszerkezeteknek, később a zárt körvonaluk kép megmunkálással tagolt elemi formáknak és testeknek, a különböző anyagok szerkezeti és felületi különbözőségéből fakadó asszociatív kifejezési lehetőségekre építésnek és a szimmetrikus, szabályos testszerkezeteknek, majd a zárt formákból épített nyitott, geometrikus térjeleknek és a fénynek.

PéterAgnes művészetének két döntő mozzanata sájátságos a fémanyagok átlényegítése érzetté, és visszafordítása képzetté, amelynek újabban alkalmazott eszközei a fénypor irreális fénye, és a mágikus művészet formaelemeinek és térszerkezeteinek plasztikus felidézése.

Műveit alaposan csak akkor szemlélhetjük meg, ha körül járjuk, amitől különös, egyszemélyes rítus részeseive válunk. Installáció tereiben a motívumok-szobrok-meghatározott belső rend szerinti ritmikus ismétlődése, permutációja és formavariációi, vagy a sötét mértani elemekből, felfelé nyúló testekből kiszüremlő, koncentrált fényekben láthatóvá tett belső részletek feltárulásának és eltűnésének váltakozása különös élményt nyújt. A tér fizikai és gondolati bejárásakor az adott tér fokozatosan nyílik meg előttünk, és intenzív átélésével, a jelentésrétegek értelmének felfejtésével szüntelen táguló szellemi-gondolati rendszerré szerveződik.

Péter Agnes utóbbi években készült műveiben és jelenlegi kifejezési nyelvében a mindennapok valóságának jel – képei helyébe a kozmikus valóság végtelen tér-, idő-, erő- relációi és törvényszerűségei léptek.

Művei lényegében letisztult meditációképek, intenzív elmélkedés és elfeledett érzéki élmények felidézésének eredményei, amelyek organikus életet rejtő, tisztán logikus, egyszerű felépítésű belső rendszereikkel, behelyettesíthető tartalmukkal, konkretizálható szimbólikus elemeikkel, asszociativ érzékeket közvetítő felületeikkel a látható és láthatatlan valóságot vetítik egymásra, közös lényegüket hangsúlyozva, mint egyetlen értelmes egész totális érzeteinek képeit.

N. Mészáros Júlia